Egy pár hét otthonlét után rájöttem, hogy rendben van, hogy itthon úgymond biztonságban vagyok, de ha ezt így folytatom, akkor szerintem teljesen be fogok csavarodni. Azért 36 nm2 között több hétig nem lehet meglenni és ez nem is egészséges. Nyilván az ember immunrendszeréének szüksége van a levegőre, a napfényre, a természetre.

Úgyhogy pár hét után úgy döntöttem én is ki mozdulok otthonról, de természetesen a biztonság keretében.  Anyáké kertes házban laknak így van egy csodaszép nagy kertjük. Úgy döntöttem, hogy el megyek oda és élvezem a természet erejét.  Mivel 8. emeleten lakunk egy lépcsőházban és ez egy zárt tér így kizárólag csak számat és szememet eltakarva hagyom el az otthont. Még a fejemre is húzok tutyit.  Be ülök az autóba és megérkeztem oda ahol lassan 1 hónapja nem jártam.

Nem túlzok, majdnem sírva léptem be az udvarra ahova régen tök természetesen mentem és mintsem gondolva, hogy ez milyen nagy kincs. A szüleimmel természetesen megtartottam a távolságot és csak az udvaron tartózkodtam a lakásba nem mentem be.

Hogy milyen volt kint lenni a természetben?

Talán ennyi idő után leírhatatlan csodálatos érzés volt újra így értékelni a fényt, a napsütést, a levegőt, a fákat, a madarakat és maga a természetet. Sírni akartam.. Hisz boldog voltam és igen végre boldog voltam.

Ezt a pár óra hosszát szabadban lévő táncolással, énekléssel és önfeledt ugrálással töltöttem el. És csodás volt.

Nagyon régen készítettem már egy szép képet, amire azt mondtam, hogy csodás és benne van minden, aminek benn kell lennie. Ez az!