Szóval az előző bejegyzésemben ott tartottam, hogy elvesztettem a munkahelyem. Nem a vírus miatt teljesen más dolog ál a háttérben. Minden embernek van saját vélemény egy történésről nekem is van a jelenlegi helyzetről. De ezzel kapcsolatos véleményemet még sem szeretném kifejteni én inkább az a típus, vagyok, aki hallgat. És haddja hogy maguktól rendeződjenek a dolgok.
De jó egy pár gondolatot azért le írok. Elejinte nagyon szerettem a munkámat úgy jártam be dolgozni mintha nem is a munkahelyemre mentem volna. Jó volt a társaság és a hangulat aztán sajnos valami megváltozott talán kicserélődöttek az emberek és ez által már nem szerettem be menni.
Tudjátok megváltozott minden, úgyhogy ha ez a lépés nem jön el, akkor lehet, hogy soha nem lépem meg hogy keresek valami más munkát ahol jól is érzem magam és nem teher számomra, hogy be menjek dolgozni. Valljuk, be egy nap legtöbb részében a munkahelyen vagyunk, és ha ott nincs minden rendben akár az egész napunkra vagy talán életünkre is ki hathat.
Szóval a lényeg munkanélküli lettem. Soha nem voltam még munkanélküli, na jó vagy ha voltam is, akkor olyan 1 hónapig. Ha nem lenne most ez a helyzet biztos borzalmasan és kellemetlenül érezném magam és jobban össze törtem volna.
De nézzük talán a jobb oldalát.
- Eljöttem onnan ahol már nem szerettem lenni.
- És nem kell annyit elhagynom a lakást, ami az én esetemben elég nehéz.
Hogyan tovább?
Ha vége lesz ennek a helyzetnek, amiben jelenleg benne vagyunk, akkor vagy el megyek továbbtanulni vagy keresek valami munkát, de szerintem a második verzió lesz hisz nyilván a megélhetőséghez pénz kell és nekem is van mit fizetni, mint mindenkinek.
Tehát vége a munkahelyemnek.. itt a vírus… 36 négyzetméterű lakásban lakom erkély nélkül és még mindig pánikbeteg.
Első hét:
Eddig talán a legnehezebb hét volt. Nem az volt a legnehezebb benne hogy otthon kell lennem és nem mehetek szinte, sehova hanem az, hogy egyedül maradtam a gondolatommal. Jött az egyik gondolat aztán a másik és így tovább. Feszült voltam nem bírtam magam lekötni.. nem volt kedvem semmihez pedig lett volna mivel el foglalni magam, de az idegesség mindent legyőzött.
Mi is járt a fejemben ?
Én, mint pánikbeteg mi is lehetett volna az első gondolat, mint hogy itt a vég.
Egy hipochonder vagy egy pánikbeteg, vagy aki fél a bakterimtól teljesen máshogy éli meg a minden napjait.. Amikor még nem volt ez a vírus akkor sem ettem kézzel.. bárhol voltam, és ha volt rá lehetőség kezet mostam kilincseket nem fogtam meg, hanem könyökkel nyitottam ki és állanódan fertőtlenítettem a kezem. Mellette hipochonderként minden nap találtam magamon valamit, amin lehetett aggódni az egyik elmúlt aztán jött a másik.
És akkor most? Hogy is vagyunk?
Valamilyen szinten nekem nem nehéz ezeket a szabályokat be tartani (sőt túl is tolom néha) hisz eddig majdnem ugyanezeket csináltam én is. Csak nem ennyire durván.
A rosszabb oldala pedig az, hogy most tényleg van mitől rettegni. És most nem az elmém az, ami generálja a dolgokat, hanem valóságos problémával kell szembe nézni. Ilyenkor sírja vissza az ember azokat a napokat, amikor én kreáltam a dolgokat. De hát mindig a jelenben él az ember.
- hét. Még mindig nagyon nehéz a gondolatokat a fejemben pozitívra terelni. Tehát igyekeztem volna elfoglalni magam és csak jó dolgokra gondolni… ideig óráig ment aztán paff.. volt, hogy táncoltam volt, hogy sorozatot néztem vagy a telefonomon játszottam talán ezek a dolgok voltak, amik lefoglaltak valamennyire, de aztán jött megint a feszültség és az idegeskedés..
- hét. Most mar egy teljesen kialakult rutinom van. Én ugye nem dolgozom, de a vőlegényem igen, úgyhogy amikor haza jön, egyből ruha le az egy külön helyre kerül majd kézmosás, zuhanyzás, telefon fertőtlenítés.. stb ezután a napi takarítás ( ajtókilincs, villanykapcsolók, fürdő, wc, szobában az összes szekrény fogóka majd konyha és hűtő és végül felmosás természetesen ez mind fertőtlenítőszerrel. Őszintén? Az első 2 hétben annak ellenéri, hogy zizi vagyok nagyon fárasztó volt, de mára már annyira nem bukok ki rajta.
- hét. Valami történt. Kezdek átalakulni nem egy boszorkánnyá bár közel jártam hozzá, hanem valami a 4 hét alatt megváltozott. Persze így is vannak pillanatok, amikor ki kelek magamból. De talán rájöttem, hogy ez a helyzeten sajnos nem tudunk változtatni el kell fogadni hogy ez van és igyekszünk megtenni mindent hogy el kerüljük a bajt. Az elmúlt 4 hétben 4x voltam kint a lakásból. De Azt hiszem, még van egy nagy próbatétel előttem.
Hogy én menjek boltba…
